Kihasználva az ősök távollétét valóra váltottunk két régóta minket kísértő, egyszerűen elkészíthető ételről szőtt álmot, a sajtos-tejfölös és a nutellás tarhonyát.
Így néztek ki azonnal az elkészítés után:
És így festettek, miután összekevertem őket.
Figyelem, saját recept, kopirájt meg trédmárk meg minden!
Erről az jutott eszembe, amikor nálunk járt egy német lány, és életében először látott nokedlit. És miután udvariasan megette anyukám pörköltjét, szedett külön egy kis nokedlit, ketchup-ot nyomott rá és bekanalazta. Mi meg csak pislogtunk.
VálaszTörlésA látvány oké, de az ízéről diplomatikusan nem árultál el semmit. Vajon miért?
Nem volt semmi rejtett szándékosság abban, hogy nem írtam az ételek élmény értékéről. :) A sajtos-tejfölös nagyon finom volt, és ezzel bebizonyosodott a nullhipotézisünk, miszerint tök mindegy, milyen alakú a tészta egy ételben, csak a konvenciók miatt ragaszkodunk ennél a makarónihoz, a krumplis tésztánál a négyzet alakúhoz, a grízes tészta esetében a vékony csíkokhoz, stb. A nutellásat is legyűrtem, de nem volt átütő, a palacsinta tészta kilóg a sorból, abban tényleg van "valami" plusz a száraztésztákhoz képest.
VálaszTörlésNem minden esetben lényegtelen a tészta alakja, ezt egyszer elmagyarázta nekünk egy olasz ismerősünk. Például a pestóhoz azért a spagetti a legjobb, mert arra ragad rá a legjobban. A hígabb szószos ételekhez pedig általában szélesebb tésztát adnak (ld. tagliatelle tejszínes-spenótos szószban úszó lazacdarabkákkal), mert a spagetti nem tartaná meg, lefolyna az egész szósz az aljára.
VálaszTörlésA példáid alapján ezeknél is csak az evés mint fizikai cselekvés szempontjából számít, vagy még esetleg a látvány miatt. De a tésztaízek gondolom az olaszoknál is ugyanolyanok.
VálaszTörlésA tészták ízei lehet, hogy egyformák, de az egész étel íze változhat attól függően, hogy mennyi cucc ragad a tésztára, amit a szádba teszel.
VálaszTörlés