Homoktövis muffin

Az úgy volt, hogy a zöldségesnél láttam egy dobozka frissen szedett homoktövist, amit én még csak az arckrémemből és a homoktövis ízesítéssel rendelkező nasikból ismertem. Tudtam róla, hogy nagyon egészséges és nagyon savanyú, ezért megvettem azzal a hátsó gondolattal, hogy ha nyers állapotában ehetetlen, akkor készítek belőle valami sütit.

A homoktövis nem szimplán nagyon savanyú, konkrétan olyan, mint a citrom, nyelés után egy kicsit narancsos utóízzel, de mégis jellegzetes homoktövis aromával, amit nem tudok hasonlítani semmihez, de Mackó például már az illatától undorodott. :) Ekkor vetettem rá magam a netre, ahol csalódottan tapasztaltam, hogy homoktövisből nem készít a világ semmit, maximum befőzi dzsemnek vagy szirupnak. Ekkor határoztam el, hogy megváltom a világot, és rácáfolva azzal a velem szembeni előítélettel, hogy nem tudok sütni-főzni, különböző forrásokat összeollózva és a saját kútfőm alapján feltalálom a homoktövis muffint.

Hozzávalók a löttyhöz:
- kis doboz homoktövis
- 4 evőkanál cukor
- 1 dl tej
- pici olaj

Hozzávalók a tésztához:
- 25 dkg liszt
- 10 dkg cukor
- 10 dkg őrölt mandula
- két teáskanál teljes kiőrlésű rozsliszt
- másfél teáskanál sütőpor
- egy csipet só

A procedúra azzal kezdődött, hogy mosás után kereken fél óra leforgása alatt letépkedtem az apró homoktövis szemek végéről a szárakat. Második lépésben rájöttem, hogy az előző fél órát tök feleslegesen töltöttem el az életemből, mert a héjat úgyis ki fogom hajítani. Beleszórtam a bogyókat egy kis edénybe, a krumplinyomóra törlőkendőből applikáltam egy fedőt, mert nagyon spriccelt a cucc, mialatt szétnyomkodtam a szemeket. Egy kicsit eresztett ugyan levet, de keveselltem, ezért kitaláltam, hogy egy szitán át evőkanállal fogom passzírozni a bogyókat, de ettől úszott az egész konyha. Ekkor eszembe jutott, hogy szörp készítéskor gézkendőn át szokás lefolyatni a gyümölcsöket, de mivel nekem csak mullpólyám volt itthon, oda-vissza hajtásokkal készítettem belőle egy kendőt, rákanalaztam a bogyókat, és ezt a nyálkás batyut nyomkodtam kifulladásig. Nem mértem le, mennyi levet nyertem, de érzésre beletoltam 3 evőkanálnyi cukrot, és csak annyira melegítettem fel, hogy a cukor elolvadjon benne. Megkóstoltam, és úgy döntöttem, hozzáadok még egyet, így a kis doboz homoktövishez végül 4 evőkanál cukrot adtam hozzá. Beleöntöttem egy deci tejet és egy pár csepp napraforgó olajat.

A szárazanyagokat egy sima muffin recept alapjából loptam. Egy keverőedénybe tettem 25 dkg teljes kiőrlésű liszt helyett 25 dkg fehér lisztet, mert csak most vettem észre, hogy teljes kiőrlésű kellett volna hozzá. Ezután beletoltam másfél teáskanálnyi sütőport, mert 1 teáskanál sütőpor mellé fél teáskanál szódabikarbónát ajánlott, én viszont ez utóbbit nem találtam, és azt gondoltam, a kettő ekvivalens, de azóta fel lettem világosítva, hogy sütőporból inkább dupla adag kell, ha szódabikarbóna helyettesítésére használom. Két teáskanál kukoricalisztet is javasolt, de én csak kukoricadarát találtam itthon, ettől megijedve kicseréltem két teáskanálnyi teljes kiőrlésű rozslisztre. Barna cukor nem volt itthon, ezért beleöntöttem 10 dkg fehér cukrot (ezt a mennyiséget kivételesen betartottam, mert paráztam a homoktövis lötyim savanyúságától). Mivel imádom a mandulát, 5 dkg helyett 10 dkg-t őröltem bele. Gondolkodtam, megpirítsam-e, de végül ezzel nem volt kedvem tökörészni, a lötty elkészítése már kiszívta minden konyhatündér-energiámat. Egy csipet sót is hozzáadtam, mert Édesanyától azt tanultam, mindenbe kell egy csipet só. Alapvetően ezt a tant nem szoktam betartani, de most megmozgattam minden követ ahhoz, hogy művem ne végezze a kukában. Ezt a sok száraz port összekutyultam fakanállal, majd ráöntöttem a langyos trutymót.

A tészta egyáltalán nem tűnt muffinszerűnek, inkább mintha arra várt volna, hogy kézzel gyúrjam egy kicsit, ezért felöntöttem annyi tejjel, amitől olyan állagú lett, amilyen a szokványos muffin tészta sűrűsége, tehát olyan, hogy evőkanállal ki lehet emelni a keverőtálból egy adagot, és ha nem vigyázok, akkor lecsöppen a sütőforma szélére, és anyázhatok. Belekanalaztam a tésztát a formák háromnegyedéig, összesen 11 mélyedést sikerült megtöltenem vele, 180 °C-ra előmelegített sütőben melengettem kb. fél órát, és akkor vettem ki, amikor a defaultból sárga színű muffinok szélei egy kicsit aranybarnulni kezdtek. Sajnos elég laposkák maradtak, valószínűleg a szódabikarbónás húzásom miatt, és azért, mert a dupla adag mandula különösen lehúzta a masszát.

Mackó szájába bekönyörögtem egy fél harapást, ő azonnal kiköpte. Édesanya lassan nyammogva legyűrte, hiába mondtam, hogy ne egye meg, ha nem ízlik neki. Édesapa és én viszont hibái ellenére is egyből megszerettük, ezért én inkább azt gyanítom, hogy ezt a sütit azok szeretik, akik a homoktövishez nyersen is vonzódnak, mert elég jellegzetes íze van, amit akár undorítóként is meg lehet élni.

Ha legközelebb erre a projektre adom a fejem, a következő változtatásokat eszközölöm a debütáló recepten. Először is nem tépkedem ki a szárakat, hanem mosás után krumplinyomóval passzírozom, majd egyből gézbe csavarva csorgatom a homoktövist. Teljes kiőrlésű liszt lesz az alap, és visszaállok az 5 dkg mandulára, azt viszont őrlés előtt megpirítom. Szódabikarbónát is teszek bele, vagy ha legközelebb sem találom a spájzban, akkor dupla adag sütőporral pótolom.

Szerintem tudok sütni, mindenki bekaphatja.